TELEFON:(+36) 70 489 8727

Csongrád-bokrosi Szüreti Bál és Szüreti Felvonulás

- 2018. Szep. 29 Bokrosi Művelődési Ház

Csongrádon a szüreti bálok és felvonulások múltja az 1890-es évek elejéig nyúlik vissza, amikor főként a különböző egyesületek szervezték meg az ünnepségeket. A forrásokból az ország más területein is gyakorolt, egységesnek mondható rítuscselekmény rekonstruálható, amelynek alapját feltehetőleg a 18–19. századi uradalmi szőlőmunkások szokásai jelentették. Csongrádon az ünnepségek megszervezésében az 1920-as évektől főként a helyi szőlősgazdákat tömörítő egyesület jeleskedett. A két világháború között a bokrosi határrészben elsősorban a gazdakörök tevékenységéhez kapcsolódott az ünnepi alkalmak megrendezése.  1950 után alkalmanként a termelőszövetkezetek vagy a KISZ keretei között szervezték meg a szüreti felvonulásokat és bálokat, amelyek hasonló szerkezeti elemekből épültek fel, mint a korábbiak.  A rendszerváltást követően 1991-ben Csongrád városában a művelődési központ próbálkozott a hagyományok felelevenítésével. Október 13-án lovas kocsik járták be a település utcáit és a szőlőhegyet, az alkalomra megválasztott kisbíró pedig táncosok és zenészek közreműködésével invitálta a város lakosságát a mulatságba. A szüreti bál keretei között megjelenítették a fontosabb szereplőket és cselekményeket.  A Csongrád-Bokroson 2008 óta megrendezett szüreti felvonulás és bál valóságos közösségi ünneppé alakult, amelyen a helyi lakosság nagy számban vesz részt és vállal szerepet a szokás megszervezésében. A szokás felújításában elévülhetetlen érdemeket szerzett Buzder Lajosné, helyi tanítónő, aki a korábbi hagyományokat is összegyűjtötte. A rítus központi szimbóluma a szőlőkoszorú, amelyet a helyi katolikus templom előtt helyeznek el. A felvonulást követően egyházi szertartásra kerül sor, majd az esti órákban az erre az alkalomra felállított sátorban zajlik  a mulatság. A szokás elengedhetetlen része a szereplők, a csőszlegények, a csőszleányok, az öregcsősz illetve a hegybíró megjelenítése, a díszítmények őrzése és a lopások megbüntetése.